Érdekes történetek világunkban

a nagyvilágan


Shell

A kezdet

A londoni East Enden, Samuel Marcusnak, a múlt század hetvenes éveitõl kezdve különös dísztárgy-, és ritkaságboltja volt. A boltocska egyik nevezetességét a csiga- és kagylóhéjakkal teleragasztott dobozok, képkeretek és dísztárgyak jelentették. Az öregúr és fia eleinte a brit tengerpart kagylóival díszítették az áruikat. Az üzlet az évek során növekedett. Egyre nagyobb, és különlegesebb kagylókra volt szükségük, ezeket többnyire Indiából, Indonéziából, Kínából, és Japánból szerezték be. Az ifjabb Samuel Marcus ily módon számos távol-keleti kapcsolatokkal rendelkezõ, sokat utazó, gyöngyház- és kagylókereskedõ lett.

Az olaj

Amikor Samuel Marcus, a hetvenes évek végén megalapította a SHELL Company nevû vállalatát, annak még semmi köze sem volt az olajhoz.

Az olaj néhány évvel késõbb került az üzletbe, amikor rájöttek arra, hogy az akkor még csak világításra használt petróleum óriási üzletet jelent. Amint az olajüzlet területére léptek, rögtön beleütköztek a közmondásosan kemény és könyörtelen Rockefellerbe (a Standard Oilba).

Eleinte Marcus hajói épp úgy szállították a Rothschildok és a Nobel-cég kezében lévõ bakui olajat, mint a Standard termékeit. Késõbb azonban Rockefeller azt követelte, hogy Marcus hajói csak az õ termékeit szállítsák. Nem kis bátorság kellett annak a döntésnek a meghozatalához, hogy szembeszálljanak Rockefellerrel.

Elsõ és igen okos húzása az volt, hogy az akkor technikai újdonságnak számító tankhajók építése felé fordult. 1892.-ben épült meg az elsõ SHELL tankhajó, amelyet egy csiga latin nevérõl Murex-nek kereszteltek. (A SHELL olajflotta hajói az óta is csigák és kagylók latin neveit viselik).

A szövetséges

Valószínûleg a Rockefeller elleni csata gyorsan, katasztrofális összeomlást hozott volna, ha nem találnak szövetségesre egy Henry Deterding nevû, (talán még Rockefellernél is találékonyabb, ötletesebb, és könyörtelenebbül) harácsolóban, akinek szintén meggyült a baja a Standard Oil-lal.

Henri Deterding, a Holland Kereskedelmi Részvénytársaság érdekeltségén belül létrehozott Királyi Holland Olajtársaság (Royal Dutch Oil) vezetõje volt.

A Standard Oil ereje tudatában, egy idõben és egymástól független támadást intézett A SHELL és a Royal Dutch ellen. Azt a módszert követte, amelyet oly sikerrel alkalmazott, és Amerikában "felszippantási" politikának neveztek. Kísérletet tett arra, hogy a tõzsdén megszerezze a Royal Dutch részvénytöbbségét. Deterding azonban gondosan tanulmányozta, az Amerikában megadásra kényszeríttet tucatnyi kis olajcég sorsát. A megfelelõ pillanatban 1,5 millió, úgynevezett "elsõbbségi részvényt" bocsátott ki. Ezeket megbízható pénzügyi szövetségeseknél helyezte el, akik garantálták, hogy nem adják el a részvényeket Rockefeller ügynökeinek. Így kivédte az elsõ támadást.

A londoni Rothschild bankház mind a SHELL fõnökét, mind a Royal Dutch vezetõjét figyelmeztette, hogy ha állni akarják a sarat a Standard Oil-lal szemben, össze kell fogniuk. Ezt az "érdekházasságot" tehát voltaképpen a Rothschild bankház hozta össze.

A "házasság" felé tett elsõ, döntõ lépés az volt, hogy Deterding megnyert egy belsõ csatát (nem engedte áthelyezni a cég székhelyét Szingapúrba, ami a látszólagos, és rövidtávú elõnyök ellenére súlyos taktikai hiba lett volna, így Hágában lett a központjuk).

A két férfi 1903.-ban, Londonban állapodott meg a szövetség létrejöttérõl, egységfrontot alkotva, a közös ellenséggel szemben. Megalakuláskor a SHELL, a Royal Dutch és a Rothschild bankház egyenlõ részt testesített meg, négy évvel késõbb a Rothschildok a saját részüket (egyenlõ arányban) eladták a másik két partnerüknek. Így született meg a Royal Dutch Shell tröszt.

Különleges ütõkártyák

Az elsõ ilyen az volt, hogy az "olajflotta" partra szállt az USA-ban. Ezt az inváziót az tette lehetõvé, hogy Deterding némileg hamarabb ismerte fel a texasi olajmezõk lehetõségeit, mint Rockefeller, és néhány kisebb, független termelõvel sikerült megállapodnia, még mielõtt a Standard Oil felébredt volna.

A részvények egy részét ismét megbízható kezekben helyezte el, így a tõzsdén Rockefeller továbbra sem tudta felvásárolni õket.

A következõ ütõkártyájuk az angol flotta volt. Akkoriban ez volt a világ legnagyobb hajóhada. Az elsõ világháború küszöbén a hajóknak még alig több mint 3 %-át fûtötték olajjal, de ekkorra az angol hadiflotta csaknem fele már átállt az olaj tüzelésre, amit õk láttak el olajjal.

Oroszország

A Rothschildok - akik 1907.-ben eladták részesedésüket az Ázsiai Olajtársaságban - a maguk fantasztikus pénzügyi szimatával, úgy látszik megérezték, hogy a cári Oroszországban "földrengés" közeledik… 1912.-ben (öt évvel az Októberi Forradalom elõtt !!!) kivonultak a bakui olajmezõkrõl, és a cári olajrészvényeiket eladták Deterdingnek.

Az elsõ világháború éveiben a Royal Dutch Shell vegyészei felfedezték a TNT-t, ami különösen a tengeralattjárók elleni, mélytengeri aknák gyártásánál volt nélkülözhetetlen, és fantasztikus hasznot hozott a cég számára. Miközben az új robbanóanyaggal töltött aknák pusztították a német tengeralattjárókat, Svédországon keresztül olajat adtak el Németországnak, az akkori világpiaci ár tizenötszöröséért…

E zsíros haszonnal felfegyverkezve néztek szembe az Októberi Forradalommal. Mielõtt 1920.-ban végleg elhagyták volna a bakui olajkikötõt, mérnökeik nagyszabású szabotázs akciót hajtottak végre (a fõvezetékek jó részét a levegõbe röpítették, és a kutakat vasbetonnal tömték be).

Deterdingnek lett volna módja arra, hogy megállapodást kössön a szovjet kormánnyal. Moszkva amelynek döntõ gazdasági érdeke fûzõdött a nyomorban lévõ ország gyors felemelkedéséhez, több ízben is felajánlotta, hogy a kölcsönös elõnyök alapján kész tisztességes megállapodást kötni. Deterding azonban a harcot választotta - vesztére. (Bojkottot hirdetett, Grúziában kirobbantotta az ellenforradalmi lázadást, hamis orosz pénzt dobott piacra, sõt a náci párt finanszírozásába is beszállt…) Már nem érte meg, a náci csapatok összeomlását az oroszországi csatamezõn. 1939. februárjában halt meg (német területen).

Halála után a Royal Dutch Shell szervezetileg még élesebben különbözött a Standard Oil-tól. Ma már ez a vállalat egyike a tõkés világ hatalmas, személytelenné vált szupermonopóliumainak, "tulajdonosainak" listája igen hosszú. Ez a termelõ országokkal folytatott harc idõszakában hátrányos volt, mert megnehezítette a hatásos és gyors döntést. Gyenge pontjuk az volt, hogy viszonylag kevés nyersolaj koncesszióval rendelkeztek, fõ erõsségük viszont a finomítás, a szállítás, és az elosztóhálózatuk.

 


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 12
Tegnapi: 2
Heti: 14
Havi: 128
Össz.: 31 048

Látogatottság növelés
Oldal: Sell
Érdekes történetek világunkban - © 2008 - 2024 - mutasd.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »